Igazán örülünk, hogy ennyire szeretitek az új ajándékdobozokat, reméltük, hogy így lesz!
Az üzleteinkben is természetesen ott vannak már és ezen a héten még két újabb helyszínnel is megtoldottuk a lehetőségeket. Elindultak a karácsonyi vásárok! Ez olyan “kéz-láblefagyós”, nagy elszántságot igénylő munka, de a karácsonyi vásár hangulata annyira különleges, hogy igazán eltekinthetünk ettől a kis kellemetlenségtől:-)
Az idei évben először a szegedi Dóm téren is berendeztünk egy karácsonyos-levendulás standot, ami azért is különleges élmény, mert az országnak ezen pontja eddig valahogy kimaradt az életemből.
A téli-karácsonyi design-hoz az idei évben egy halványkék alapon fehér Toile mintás drapériát választottam ami jótékonyan elfedi az alkalmi üzlet műanyag ponyva oldalait. Ez mindig kihívás számomra, hogyan is teremtsük meg vásári körülmények között azt a miliőt amit a vevőink megszokhattak a tihanyi üzleteinkben.
A nap végére igazán csinos lett, igaz kicsit hideg volt, amit 5 réteg ruhával próbáltam magamon kívül tartani, kicsit esett, de ettől nem estünk kétségbe, viszont váratlan örömben is részünk volt, mikor felhangzott délben az órajáték zenéje és a fanyílásokon kivonult mind a 18, az egyetemi tanácsot és a ballagó diákokat ábrázoló színes figura. Sötétedéskor színes lampionokkal a kezükben jelentek meg figyelmeztetve, hogy bizony leszállt az est és ideje haza indulni hiszen több mint 3 órás út vár még hazáig.
Gyors alvás és másnap kora reggel Budapestre indultunk, hogy a Bazilikánál megrendezendő karácsonyi vásáron folytassuk az alkalmi boltos tevékenységünket megalapozandó standépítést.
Szükség volt némi koffein bevitelre, hogy mozgásba hozzuk magunkat és megfelelő mennyiségű energiát tudjunk generálni a munkához. Szerencsére az eső kimaradt, helyette viszont fújt a szél.
Kesztyű fel,… kesztyű le, ….kesztyű fel, ….kesztyű le…. és így tovább egész nap!
Viszont délután 5-re már el is készültünk. Mit tesz a rutin!
A Bajcsy-Zsilinszky út felől velünk kezdődik a vásár, a nagy diótörő figura fogadja a látogatókat, már ma is sok kisgyerek örült neki, azt hiszem sok fénykép szereplője lesz majd!
Szóval, a feladat azt hiszem dicséretesen teljesítve!
Gyertek látogassatok meg bennünket akár Tihanyban, Szegeden vagy Budapesten, mindenhol örömmel várunk benneteket!
Szeretettel Tihanyból:
Hollán Éva
A Tihanyi Levendula Manufaktúra alapítója
….és az “Illatok Háza” bejegyzések szerzője:)
2019. 11. 24.